2009. február 17., kedd

Nem vesztünk el

Itt vagyunk, csak megint annyi minden történt.Miután Anya kikeveredett a betegségből, én következtem. Pedig meg sem tudjuk mondani az idejét, hogy mikor voltam utoljára. Először oltáson voltunk, majd két nap múlva fulladásszerű köhögést produkáltam, amitől Anya nagyon beparázott,mert Ő asztmás volt. Virrasztott is mellettem éjszaka. Másnap mentünk is megint a doktornénihez, de felismerve a helyszínt én inkább kifele iszkoltam. Kaptam gyógyszert, mondanom sem kell, hogy nappal semmi bajom nem volt, rossz voltam mint az ördög. Hamar túllettünk rajta szerencsére. Aztán Anya elment a fogorvoshoz,és kihúzták a fogát. Jól megszívta, mert begennyesedett a helye, és annyira fájt, hogy nem aludt éjszakákat. Végül antibiotikumot kapott. Reméljük a Tesónak nem lesz baja, de sajna muszáj volt.
Voltunk megint Gyöngyösön, van ott nekem egy kis barátom, Danika. Bár ő még csak fél éves,de velük szoktunk bandázni, amíg Apukáink edzenek.:-)
A kistesó amúgy jól van, már mocorog. Ma volt Anyuci AFP-n, kíváncsian várjuk az eredményt.

10 megjegyzés:

  1. Kíváncsian várjuk mi is, de biztosan minden rendben lesz!! Úgyhogy no para :-) puszika

    VálaszTörlés
  2. Hát tényleg jól elvesztetek,de akkor má értjük miért.:)))
    Reméljük mindenki meggyógyult,és nem is lesz mostanában ilyen gondotok.:)))
    Pusza!

    VálaszTörlés
  3. Reméljük minden renben lesz veletek.:)
    Puszi Milán és Marietta

    VálaszTörlés
  4. Reméljük minden rendben van már veletek,mindenki jól van!?
    Sziasztok!

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!Újabb játék!Kukk be!Biuséktól kérjetek tanácsot,eleinte ők sem tudtak olvasni minket!Persze,ha van kedvetek!
    Sok puszi nektek!

    VálaszTörlés
  6. Boldog névnapooooot :-) Jah és mi is hívtunk játszani, ráérős idődben csináld meg légyszi :P puszi

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!
    Na végre hallunk rólatok:)Örülünk,hogy szerencsésen kilábaltatok mindketten/hárman /a betegségekből!Reméljük ezzel ennyi!
    De jó érzés mikor mocorog a pici:)))örülünk Nektek!
    Reméljük a mostani vizsgálat is oké lesz!Tuti,hogy rendben van Tesó:)

    Játékra hívunk mi is/most látom még sokan mások:))/Persze csak akkor ha van időd és kedved:)
    Sok puszi

    VálaszTörlés
  8. Jól megjártátok... anya is meg te is. Remélem már egyikőtöknek sincs semmi baja :)
    Puszi

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!

    Biztos minden oké a kis lurkóval a pocakban. Anya már nagyon kiváncsi anyu pocijára. :)
    Biztos szépen gömbölyödik már. :)
    Vigyázzatok magatokra, és ha ráértek ugorjatok fel hozzánk, délután 3 után tuti hogy otthon vagyunk minden nap! :)
    Mailben elküldtem a számom. Az msn-es mailedre.

    Puszi
    Zsuzsi és Marci

    VálaszTörlés